Az utolsó vágy
Az ablak alatt áll
Túlélte az éjszakát,
Az utolsó vágy
Egy cigarettára gyújt
És egy pocsolyában
Megnézi magát...


Loading...

Keressé'

2011. augusztus 23., kedd

Eszedbe jut,hogy eszedbe ne jusson...

Eszembe jut, Gyakran eszembe jut Szentes.
Eszter is rengeteget ír róla
Fészbuk telisteli a hiányzós üzenőfali írásokkal, az osztály oldalán pedig egymást érik a régi képek, így elevenítve fel azt,ami elmúlt.
Keserű Imre bácsi(mostanra Imi/Inre/Imrus/Kesi/Édeszívem), a főbohóc,aki játszani tanított sokunkat fogalmazta meg,hogy:

Szentesen a tagozat nem abból a 300 gyerekből áll,aki éppen gimnazista.Hanem abból az 1500-2000 emberből,aki a tagozatra járt,aki a lelke mélyén mindig szentesi marad. Aki visszajár...

Sokszor még hallom a poénokat, a sírásokat, mindent.
Kemény volt, borzasztóan kemény, mert ugye kutya a világ, de élni kell.
Eszternek megint igaza van.
Ezt igazán nem lehet elmondani.
Ezt pedig ne vegyétek sértésnek. De ha nem voltál ott ,akkor nem értheted igazán.
Hiába meséltem órákat a szüleimnek, bólogattak, nevettek a poénokon, de láttam rajtuk...
Persze, lesznek olyanok,akiket csak az osztálytalálkozón látok újra. Vagy talán még akkor sem.
Hiányoznak azok a közös diákszínpadok,a próbák, a parkos borozások,a séták este, a véres dolgozatok előtti hajrázás, a korrepetálások, a szintajtó alatti beszélgetések, a kávézás a koli előtt, a játék mindennel, mindenkivel.
Mert tényleg.
Mi volt ez valójában?
Játék.
Játszottunk. Játszani tanítottak minket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése