Vicik- vacak...

Fél tíz van, üldögélek  a kockás- mackós pléddel letakart ágyamon, és eszembe jutottak dolgok.
Valamint édes barátnő fenéken billentett, így távolról, hogy nem olvas bejegyzéseket.

Icipicit latinos a muzsika a fülesben, hát eszembe jutottak dolgok.
Illetve hiányuk.
A tánc.
Akár egy átmulatott este a lányokkal (oké, csöndben vagyok, hamarosan lesz ilyen is, Legénnyel az oldalamon. ), akár az, mikor a tánccipőmet húztam fel és magamban számolva a cha-cha-cha /samba ritmusát kezdtem el mozogni.
Ez nagyon.

Május 16-án megint felutazom Budapestre, bekacsázom az SZFE épületbe és felvételizem. Megint.
Valami kis vacak belül pattog, zörög, csattog, hogy muszáj, hogy menni kell, mert menni kell, tényleg.
Aztán meglátjuk. Ez ugye dilemma.

Hiányoznak a gimis tréningek. Rettentően, talán ez a legjobban.
Hogy kimerülésig üvöltve szaladtunk körbe-körbe a teremben, közben azt játszottuk, hogy nyíló tulipánok /kipattogó kukoricák/ koszos csempék / fáradt szúnyogok / megszülető gyermekek vagyunk.
Hogy a hét összes nyűgjét, fáradtságát, boldogságát kiadtuk, hogy kiénekeltük, hogy kijátszottuk.

Az előkészítők. Ami persze hasonlít a kis vacakom késztetéséhez. Hogy játszhassak. Legyen elegem  a darabból, mert érzem, hogy hamis a játékom, vagy mikor a szüleim/barátaim mosolygó arcát látom egy-egy fellépés, előadás után.
Az a fáradtság utána nagyon jó.

Hiányzik kicsit maga Szentes is.
Szerettem ,imádtam, függtem tőle, aztán gyűlöltem, és messzire kívántam mindent, amit azelőtt mindig magam mellett akartam tudni. Az összetartozás érzését, a játékot, az embereket, mindent, mindent.

Hiányzik egy olyan este, mikor egy könyvvel  a kezemben ücsörgök. Tea, ásványvíz, alma, narancs, bármi mellett. Olvasni. Azt én úgy szeretek. Ami mellett még zenét hallgatni sem tudok.



Hiányzik a hosszú hajam.

Hiányzik már a nyár. Az a semmittevés, az a meleg, azok az utazások. -Amik persze most is lesznek, sőt, hiszen másokkal, akiket....-...

Mennék sátorozni.

De nem panasz ez. Mert jól vagyok. Olyan nagyon jól. Olyan nagyon rendben van most minden. Olyan nagyon régen nem volt ilyen. Olyan nagyon kell, hogy legyen. Olyan nagyon szükségem volt már ezekre. Olyan nagyon sokat változtam. Olyan nagyon sokat változott körülöttem minden. Olyan nagyon szeretem ezt. Olyan nagyon...

Csak vannak dolgok. Dolgok hiánya van.

VRA index

Mázlim van, vagy mázlim van?!

Aláfestés.

Bizonyosság

Húsvét alkalmából akkorát kirándultunk(anya,apa,öcsi,nagyapa) hogy csuda! Mátrában, Bükkben.

Remek volt, tényleg remek...

Nincs vihar, csönd van, meg barna, bordó levelek vannak, meg tánc van, meg zene van, mindjárt vizsgák vannak, várom az SZFE levelét, várom a felvételit, várom a nyarat, közben javában szünet van, fordítani kéne, jaj, annyi mindent kéne, van méregerős kávé, van mama-féle meggyes piskóta, a túlszárnyalhatatlan, van olyan, mikor az öcséd a nyakadba szuszog a kocsiban, elaludt, van olyan, mikor a hátára vesz, van olyan, mikor jók azok a szülői beszélgetések, van olyan, hogy este végre, végre, látom, van olyan, van olyan, mikor telefonon keres az,aki a házastársad lett egy bolondos este után az Arckönyvön, van olyan, hogy képeslapot vásárolsz a barátnődnek,a drágának, meg a másik drágádnak, csak postát nem találsz, majd otthon, van olyan, hogy süt a nap, zöldül minden, nyílnak a virágok, meg a sziklakertet kaparja a macska, ami jelzi, hogy jön a pólós időszak, van a kutya, a skót, a juhász, akivel focizhatsz,van az a szép álom, amiből rossz ébredni, van olyan, hogy tudod- van olyan, hogy (tudod) : most jó.

Olyan nagyon jó.

Bienvenue à Avril !

Már megint undorító módon hanyagoltam el a blogot, holott az előző bejegyzésben ígértem meg, hogy nem fogom.

Én, a kis hazug.

Bocsánat...

Beléptünk az áprilisba, ma mindenki a bolondja, bár hála Istennek senki nem tréfálkozott, sőt, egészen nyugi van.

Túl egy egészen jó hétvégén, volt benne kedves barátnő születésnapjának megünneplése, volt benne eltévedés, elalvás, Nagymamázás, végre kijátszottam magam a kutyával.

Veszélyesen eseménytelen. Mármint, értem ezt úgy, hogy semmi olyan nem történik velem, amit 'BRÉKING!' -hírként oszthatnék meg, ám nem is biztos, hogy bánom.

Legalább nem kapok agyvérzést.

Rohanás van, az természetesen mindig, miért lenne lassulás, megszoktam már, talán futkározás nélkül már nem is lenne az igazi.

Elkezdtem vezetni, én ezt nagyon fogom szeretni, úgy érzem.

Néha kavarok dolgokat (hogyne kavarnék,) nem mindig sikerül elsőre az indulás, tolatás, kettes helyett simán rakom ötösbe, bőg a kocsi, az oktató vöröslő fejjel hívja fel a figyelmemet, hogy az nem egészen a második sebesség, de haladjak a visszaváltással, mert megölöm szegény autót.

De jó ez, olyan jó...

Hamarosan megint jön a vizsgázós időszakom, remek lesz a nyárelő, bent a hűvös szobában- barnára sülve a kertben fogom magolni a tételeket, más zsákszámra jégkrémet majszolva ül a medence- folyó partján. Nem baj, majd utána!

Húsvétkor eltűnünk, Mátra a cél( \o / ), aztán Legényezés a csodás Budapesten. ( Jihááá!)

Szóval nyugi, élek ám, meg majd bizony Isten írok valami ütőset.

Pá!