Legényes

A hétvégén ott voltam, ahová azt hiszem leginkább vágytam (otthont kivéve) mostanság.
Hogy milyen volt?
Fantörpikus.
A többit megtartom magamnak, beszéljen helyettem a kép.
Nagymamám szavaival élve: "A Fiatalember."

Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már...

Minden nagyon furcsa.
Minden nagyon jól furcsa.
Vannak ezek a völgyek, vannak ezek a hullámok, vannak ezek a kacsintások, vannak ezek vágyódások, vannak ezek a kedves szavak, vannak ezek a ki nem mondott dolgok, vannak ezek a féltések, vannak ezek az édes rádöbbenések, vannak ezek a győzködések, vannak ezek az apró üzenetek, vannak ezek a hóbaglyok, vannak ezek a "cukiságifaktortkiakasztó" állatkák, vannak ezek a becézések, vannak ezek a szokások, vannak ezek a megszokott -már megszokott- mondatok, vannak ezek az összeérzések, vannak ezek hosszúra nyúló beszélgetések, vannak ezek az egy órás határok, vannak ezek a vonatok, vannak ezek a (néha) értelmetlenül nagy távolságok, vannak ezek különbségek, vannak ezek a saját harcok, vannak ezek a közös harcok, vannak ezek a....

Az van, az van, és tényleg az van, de igazán, hogy meg vagyok lőve. Gyomorszájon üt a felismerés, összecsavarodom tőle belül, attól ami most VAN. Csak így, a nagyra nőtt betűkkel. Mert máshogy nincs. Talán le sem szabadna ezt írnom, mert egy lány tartsa meg magában ezeket, mondja ki más, de minek. ( ?!) Tudja ezt Ő is, tudom ezt én is.
Nem akartam 14-én posztolni, tudatosan nem, amik most megint kirobbannak belőlem, nem a tegnapi nap termékei.
Csak ezzel jó így szembesülni.
Hogy gondolj bele, tényleg gondolj bele Fittyfiritty, hogy valaki, akinek majomkeze van, és hosszú ujjai, és puha tenyere, a te kezed fogja. A tiédet, nem másét.
Azért ez elég erősen jó tud lenni, lássuk be.

(péntek.)



Na. Végeztem. :)

Egy gondolattal vagyok saját magam mögött...

És tényleg.
El vagyok maradva. Ezzel is itt, ni. Kérdeztétek már, hol marad a jelentés. Tessék.
Végeztem a vizsgákkal, elkezdődött a szorgalmi időszak, kemény egy óra volt megtartva, ahol rájöttem, ha eddig a derekamra kötöttem föl a gatyát, akkor ezután a nyakamba kell húznom.

De várom. Sikerült elintézni, hogy a félév során lovagolhassak, (majdnem ) teljes a boldogságom. Majdnem. Bár, nekem nem kell sok, megelégszem a kevéssel is.

Hatalmas a hó, természetesen _nincs_ takarítás az utakon, úgy ragadnak a kocsik/buszok/trolik/emberek a hóba, hogy öröm nézni.
Elég érdekes, talán a falumban is normálisabbak az útviszonyok.

Kicsit elfáradtam. Eltoltam a vizsgáim végét, kevés idő maradt a szusszanásra. Nem panaszkodom, csak tényt közlök.

Nem tudom, nem tudok szép, kerek, csattanós történetet firkantani, mert leginkább nincs miről mesélnem. Nem kívánok untatni senkit azzal, hogy elmeséljem, milyen hisztijeim voltak decembertől kezdve.

Az időszak egyik legjobb pontja szilveszter volt. Rohadt régen. Hatodika van.
Sebaj, szívom a fogam, összeszorítom, édesapám szavaival élve: erős vagyok, mint a facsipesz!

Annál jobb lesz az új nyakba ugrás.
Majd posztolok havas, hógolyózós, fetrengős, nem tudom milyen képeket, attól hátha megugrik a bejegyzés értéke.
Majd.

Fittyfirittynek elpattant az írói vénája.