Tegyük fel, hogy ott vagy, ahol valóban lenned kell. Egy elég nagy városban, tekintve, hogy piciny falucskából származol. Új barátaid vannak, tisztább érzésekkel, mint azt kívánni merted volna. Van egy szak, ami a képzeletbeli aranyozott létrán az előkelő második helyet foglalja el. Vannak órák, amiket imádsz, vannak órák, amiket csak azért nem alszol végig, mert az első sorban ülsz, talán kínos lehet a dolog. Így kívánja meg az illem.
Vannak a már felfedezett utak, járatok, a zöld troli, a kék busz. Ha nem kérnek sokat Tőled, már Magadtól is képes vagy el-eltalálni bizonyos helyekre.
Szereted a várost, ahol annyi minden van. A sárga "Meki",a kínai, ahol butára etted Magad a lakótársaddal a vizsgaidőszakban, a TIK, ahol hol szeretett, hol gyűlölt órákat ültél a könyv-számítógép fölött, barátokkal, egyedül, hallgatva a zümmögést, a lapok zizegését, ahol az életmentő kávékat nyakaltad literszámra. Van egy egyetem, aminek az ajtaját is imádod, amit alig bírsz belökni, talán a kilincs is nehezebb, mint Te vagy.
Van egy aprócska lakás, amit négyen birtokoltok, vannak a lakótársak, akikért harapsz, akiket szidsz, ha nem mosogatnak el, és hagyod, hogy ha baj van, az öledbe másszanak. És fordítva. Akiket szeretsz.
És ezekért súlyos árat fizettél.
Aztán van az a Hely, ami annak a bizonyos létrának a legtetején van. A hatalmas városban, ahol egyedül a járdára sem mernék kimerészkedni. Ahol szintén ismerősök vannak, ahol a Kedves lakik, ahol...
Azt tanulnád, amit négy évig kergettél. Játszani tanulhatnál az Urániához egész közel, fekete padlós téren doboghatsz, előtted a székeken a nők, férfiak, gyerekek. És Te játszol.
Kemény meló, a leányálmok legrémesebbike, éjjel- nappal hajtás, a lelket kirángatják Belőled, ha az nem felel meg a karakterednek. Harcok. Amiért egész kicsiny korod óta áhítozol. Ahol már a Te neveddel címzett boríték csücsül.
Tudatosan építetted a kis életed, erre az útra készülve.
Ami egy rakás új dolgot jelentene. Súlyos ár, más emberek, más város, más lakás, más kávézók, más kínaik, mások, akik talán majd nem fogadnak el, mások, akik majd a földbe döngölnek, valami más, amiért olyan sokat adnál...
Ami súlyos ár.
És állsz itt, a két út között, az egyik már biztos, a másik bizonytalanabb nem is lehetne, mégsem tudsz lemondani róla.
Amiért most az összeférhetetlenség van, az egyik, ami a reális, a szeretett, az okos döntés, a másik az álom, a szeretett, a fejjel-a-falnak.
Ha sikerül.
Nyakig az egyikben, félig a másik felé fordulva, közben nyomja a vállad az a súlyos ár.
Melyik lenne a helyes?
Lövésem sincs.
