Az utolsó vágy
Az ablak alatt áll
Túlélte az éjszakát,
Az utolsó vágy
Egy cigarettára gyújt
És egy pocsolyában
Megnézi magát...


Loading...

Keressé'

2010. november 15., hétfő

Laura

Az általános szülinapi ajándékunk már vagy 3 éve egy-egy levél.Amiben kívánunk,remélünk egymásnak. Ki ezt, ki azt. "hajnali madárfüttyöt; frissen főzött kávéillatot"...
Most ez itt a levelem. Hogy lássa az,aki olvas. Hogy mi is Vagy nekem. Hogy ki is vagy TE.

Bókuci!
A legigazabb ember,akit eddigi életem során megismertem.
Már lassan négy kerek éve vagy Te a :
bizalom
barátság
nevetés
sírós váll
nevető száj
kávépartner
kézfogás
ölelés
egy szóból értés


"A barátságunk azon néhány dolog egyike az életemben, amelyektől normálisnak érzem magam."

És közben tényleg. Lehet,hogy közhelyes, és csöpög belőle a nyál,a könny, a nem-is-tudom-mi.
Vagy Te az origo. A biztos pont,ahová rohanhatok. Akár éjjel 11-kor, ha úgy érzem elég már magamból.

"kifeszített védőháló a légtornásznak..."

Gyorsan írok,mert épp most jöttél be,hogy lámpaoltás után rohanjunk Hozzád a maradék tortát megenni. Nem mintha férne belénk már más,mert a kolesztól elkorcsosult gyomrunknak épp elég a Galériás bőségtál. De nagy duzzogva azért leerőltetjük azt a gyümölcstortát,azt hiszem. . .

Nem akarok olyat írni,hogy mi 30 év múlva is jóban leszünk,meg öribari,és hasonlók. Mert nem. Következő évben egyetem, ki erre,ki arra. Nem jelentek ki. Remélek. Téged reméllek,önző módon, magamnak. Egy-egy telefonhívás,egy-egy sms. "Van két órám,találkozunk?" Kávé melletti elmélkedések, emlékezések, jövőbe tekintések,múltba révedések.
Széles mosoly,ha találkozunk.
Talán lehetséges, hogy 60 év múlva pedig egymás mellett kötögetünk egy hintaszékben a Napsugár Idősek Otthonában. Lesz macskánk? Vagy egy vizsla...Mert azt szereted. Megóvsz,ha felém esik a kötőtű? :)
Nem sokszor mondod,hogy szeretsz. "Nem mondom.Tudod.Úgyis tudod." -érzem.
Szeretlek.

Szerencsés vagyok. Mert van egy Bóka Laura Boglárkám.

"de csak akkor lesztek igazán barátok,mikor együtt sírtok."
Megtapasztaltuk ezt is. Ott,a dombnál, a padon. Ugye emlékszel? Sütött a nap. Mi meg mint két kisgyerek maszatoltuk az arcunkon a szempillafestékes-fekete könnyeket. Ott értettem meg...
Hogy kitartasz mellettem. Hogy igazán számíthatok Rád.

-megint bejöttél....pedig úgy sietek...csak valami nagyon-nagyon szépet akarok Neked...-

Laura!
Születésnapod alkalmából...Tudod.Mindent.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése